Egység a közjó érdekében: „Lényeges dolgokban egység, többiben szabadság, mindenekben pedig a szeretet.” Szól az ágostoni* üzenet az idők mélységéből. Vajon melyek azok a célkitűzések, igények, amelyekben napjainkban az ingatlanszakmai szervezetek vezetői nyilatkozatának tartalma, avagy a konkrét szervezetek nyilvánosságra hozott célkitűzései megegyeznek?
Ezek képezhetik ugyanis azt a közös platformot, amelyet egyfelől a törvényhozás, másfelől a társadalom irányába kommunikálhatnak. Amelyek érvényesítésében összefoghatnak. A kérdés jelentőségét az adja, hogy az országos választásokat követően várhatóan heteken belül bekövetkezik egy hatalomváltás. A várhatóan a hatalomba kerülő ellenzék (FIDESZ, KDNP) és az új pártok (Jobbik, LMP, CM) emberei, nem feltétlen vannak tisztában – a törvényalkotói felelősség tudatában - az ingatlanpiaci folyamatokkal, szükségszerűségekkel. Az ingatlanszakmának elemi érdeke az, hogy lényeges dolgokban egységes álláspontot legyen képes kommunikálni, mind a kormányzó, mind az ellenzéki erők irányába egyaránt.
Míg ember él a földön rivalizálás, féltékenység mindig lesz, ugyanis ez az emberi természetből fakad és ez alól sem az egyén, sem a szervezetek nem mentesíthetik magukat. Az ember viszont a földgolyón az a lény, amely elképzelések és szükségszerűségek mentén képes az összefogásra és az összehangolt cselekvésre, magatartásra. Éppen ez sikerének záloga. Ide szól most nekünk - kik itt a romokban heverő ingatlanpiacon még lézengünk - az idők homályából az ágostoni üzenet:
„Lényeges dolgokban egység, többiben szabadság, mindenekben pedig a szeretet.”
Aki ma „ingatlanozik” az motivált, hogy úgy ne mondjam házasságot kötött a szakmákkal, azt a tevékenységet szeretné gyakorolni, amit az eddigiekben is, csak kevésbé mostoha körülmények között. A szakmaszeretet, a ragaszkodás tehát elvitathatatlan. A dolgok különféle látás –és megközelítés módja pedig egyenesen természetes. Maguk az emberek is eredendően különböznek, hát még az embercsoportok, az emberekből álló szervezetek. Jók, rosszak, önfeláldozók, gonoszak vagyunk.
„Csak papot, kántort kell kínálni, a többinek megvan a magához való esze” szól a népi szólás. Ez az összeállítás tehát elsősorban az ingatlanszakma-politikai köröknek szól, azaz az ingatlanpiaci szakmai szervezetek egy jól meghatározott körének, azon belül is azok elnökeinek, úgymint:
Mehrli Péternek és a MAISZ elnökségének
Dr. Sztranyák Józsefnek és a MIT elnökségének
Keresztély Dezsőnek és a MIGSZ elnökségének
Dr. Kardos Kázmérnak és az IME elnökségének
Dr. Horváth Csabának és a KIVOSZ elnökségének
Békési Bélának és a MIÉSZ elnökségének
„Kezdje, kezdje valaki a réten a táncot”!
Az Ingatlan és Befektetés c. szakmai magazin 2010. Áprilisi számában összeállítást készített, melyben egyes politikai pártok programjaiból mazsolázott az ingatlanpiacra nézve (is) illetve megszólaltatta a fent nevezetteket, az elvárásaikat illetően. Ezen összeállításra (is) alapozva egy jegyzékben címszavak formájában kigyűjtöttük, ami közös nevezőnek, avagy közös platformnak, esetleg a történeti hagyományokra rímelően az Ingatlanszakma Tíz Pontjának is nevezhető.
Az Ingatlanszakma Tíz Pontja**
1.Ingatlankódexet (az ismeretek enciklopédiája)
2.Egységes jogi szabályozást (a jogi szabályozás racionalizálása)
3.Egységes törvényi hátteret és állami irányítást (az állami irányítás racionalizálása)
4.Egyértelmű és kiszámítható lakáspolitikát (következetes nemzeti lakáspolitika)
5.Egységes és hozzáférhető ingatlan-nyilvántartást (az újratermelhető nemzeti vagyon felmérése és évenkénti aktualizálása)
6.Egységes és hozzáférhető idősoros piaci adatbázist (a piaci folyamatokat tükröző idősoros adatbázis)
7.Egységes és hozzáférhető nyilvános névjegyzékeket (a tevékenységekre jogosultak állami névjegyzékei)
8.Egységes minőségbiztosítási rendszereket (minőségbiztosítás általában és szakterületenként)
9.Következetes és hatékony piacfelügyeletet (versenytisztaság, fogyasztóvédelem)
10.Szakmai önkormányzatokat (kamarai szintű érdekvédelem, fogyasztóvédelem)
Az ellentmondás
a közjó felismerése és érvényre juttatása érdekében:
- Itt áll egy vezér, kit követnek. Mikor mit mondjon a közjó érdekében?
- Itt állnak a közjó érdekében a felismerések. Ki és mikor mondja mi a teendő?
Talán nem oly nagy igény, hogy hat ember tíz pont dolgában egyezségre jusson?
Az MTK - azaz a más találta ki - veszélye
Idősebbeknek talán a sport klub, azaz a focicsapat ugrana be, ám sebesen leszögezhetjük, hogy itt a moldovai MTK-ról van szó, ami a Más Találta Ki (MTK) rövidítése. Mi lenne, ha a nevezettek nem azt firtatnák, hogy a címszavakba rögzített, az ingatlaniparág működési feltételeihez szükséges változtatási igényeket ki fogalmazta meg először (kié a felismerés?), majd miután nem ő hát keresztbe tesz - „dögöljön meg a szomszéd tehene is” jeligével - átmenetileg szünetelne? Kis fegyverszünet a rivalizálásban?
Pro Memória
„Lényeges dolgokban egység, többiben szabadság, mindenekben pedig a szeretet.”
Amiben tehát egyezségre lehet – mert kellene - jutni, az nem a „képviselet dolga”, a rivalizálás - azaz hogy ki képviseli nagyobb tekintéllyel, avagy szeretetre méltóbban az ingatlanszakmát - azaz a különbözőség, hanem a közjó, azaz az egység dolga. Nevezetesen mit is kellene és lehetne képviselni egységesen, együttesen. Mert ez a közjó.
A képviselet dolgában – ezt tanúsítja az elmúlt húsz év is - örökké különbözőség lesz és örökösen lesznek egymástól különálló szakmai szervezetek is, ahogy pártok is, amelyek megszületnek, növekednek, megmaradnak vagy elhalnak. Ahogy ez egyes szervezetek vezetésének is örökösen ki kell vívni a követők elismerését, támogatását.
Itt az idő
A parlamenti választások időszaka - 2010. Áprilisa - jó alkalom a lényeges dolgokban egységre jutásra és annak kinyilvánítására, hogy tudhassa az új hatalom – törvényhozás - mit tehet és a régi is mit tehetett volna a közjó érdekében az ingatlanszakmával együttműködésben.
* Ágoston az első ember, akiben ötvöződik a filozófia és a teológia. Ágoston egy Észak-Afrikai városban, Tagésztében látta meg a napvilágot, ez Karthágó közelében van. A mai Líbia része, és Hippoban halt meg. A IV. sz. végétől az V. század elejéig élt i.sz. 354-430-ig.
** Jelen írás a közjó érdekében született és a benne szereplő „Ingatlanszakma Tíz Pontja” nem képezi szerzői jog tárgyát, hiszen az ingatlanszakmai szervezetek külön-külön mind a tíz pontot igényként megfogalmazták már maguknak is és követőiknek is egyaránt.


LinkBack URL
About LinkBacks





Válaszol idézettel

Könyvjelzők